A mai nappal a Microsoft az Xbox360-as rendszerre is kiterjesztette a SkyDrive szolgáltatását, ami nem más, mint az óriásvállalat felhőtechnológiát használó online tárhelye.
A Microsoft felhő szolgáltatása, a SkyDrive ddig Windows, Windows Phone 8, Android és iOS rendszerek között volt elérhető. Az óriásvállalat most elérkezettnek látta a pillanatot, hogy a rendszert kiterjessze jelenlegi konzoljára, az Xbox360-ra is. Ez azt jelenti, hogy feltöltött zenéinket, videóinkat és képeinket ezentúl a konzol segítségével TV-nken is élvezhetjük majd. Ehhez nem kell ást tennünk, mint az Xbox böngészőjében a közösségi alkalmazások között megkeresni és telepíteni a SkyDrive-ot.
A TV használata mellet a legérdekesebb újdonság, ami az X360-nal érkezik, a Snap szolgáltatás, ami lehetővé teszi, hogy a Windows Phone operációs rendszerrel készített képeink és videóink szinte azonnal elérhetőek legyenek a TV képernyőjén is. Emellett a szolgáltatás kap Kinect audio támogatást is, így ha lusták vagyunk a kontrollert keresgélni, és persze rendelkezünk Kinect szenzorral, akkor elegendő lesz elmondanunk a konzolnak mit szeretnénk, és az már teljesíti is.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…