A kanadai Edmonton Comic & Entertainment Expón tartott előadást a BioWare, ahol a stúdiót képviselő munkatársak többek között a Dragon Age 3: Inquisitionről is elárultak ezt-azt.
A csalódást keltő Dragon Age 2 után a BioWare mindent megtesz annak érdekében, hogy az első epizód sikeréhez és minőségéhez méltó epizódot varázsoljon a nem rég bejelentett harmadik felvonásból.
Éppen ezért minden eddiginél szabadabb kezet kap majd a játékos. Ennek megfelelően visszatér a karakterek testreszabhatósága, ami most már nem csak abban merül majd ki, hogy választott hősünket csinosítgathatjuk, hanem követőink küllemét és tulahdonságait is mi határozhatjuk meg. Szintén az expón hangzott el, hogy a Dragon Age 3 egyetlen pályája akkora méreteket ölt majd, mint a Dragon Age 2 összes helyszíne együttvéve, illetve az is kiderült, hogy saját kastélyt kapunk, aminek működéséért is mi leszünk a felelősek. Importálhatóak lesznek korábbi társaink, illetve visszatér az alakváltó Flemeth, akit úgy is ismerhetünk mint a Vadonok boszorkánya.
:galeria:
A Frosbite 2 motor hajtotta Dragon Age 3: Inquisition valamikor jövő év végén jelenik meg.
Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!