Tavaly mutatta be a City Interactive második világháborús shooterét, az Enemy Frontot, a játékról azóta azonban semmit se lehetett hallani. Ennek okairól tudhatunk most meg többet.
Egy évvel ezelőtt mutatkozott be a City Interactive második világháborús FPS-e, az Enemy Front, amelyen kezdetben a Black-et is jegyző Stuart Black is dolgozott. A lengyel stúdió azonban időközben úgy döntött, teret enged a média visszajelzéseinek, így a Black-féle vízió helyett egészen új irányban folytatódott a fejlesztés. Teljesen megváltozott a történet, a központi karakter személye, s háttere.
A kiadott közlemény szerint az elmúlt egy esztendő ezek módosításával és készítésével telt, s miután Stuart Black inkább lelépett a csapattól, egy másik tapasztalt úriemberrel, Mark Bristollal erősített a lengyel csapat. Emellett a korábban csak single kampányt ígérő Enemy Front kibővül majd egy multiplayer szekcióval is, amit a City Interactive románi részlege készít.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...