NBA Live 13 – Az EA Sports törölte a fejlesztést

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Sokáig úgy tűnt, hosszas kihagyás után idén végre visszatér az NBA Live sorozat, és a 2K Sports NBA 2K játéka kihívót kap. Végül nem így lett, a tavasszal bemutatott NBA Live 13 fejlesztését ugyanis törölte az EA Sports.

Az EA Sports alelnöke, Andrew Wilson a csapat honlapján közzétett hivatalos közleményben erősítette meg, hogy a tervezettel ellentétben, idén mégse jelenik meg az új NBA Live játék. Wilson elmondta, tisztában voltak vele, hogy hosszú utat kell majd megtenniük, ha minőségi játékot szeretnének készíteni, de a cél érdekében alapított új stúdió és legjobb technológiák ellenére sem haladt minden zökkenőmentesen.

 

Ennek első hivvatalos jele az volt, hogy szeptember elején bejelentették, elhalasztják a játék premierjét. A napokban azonban kiderült, októberre se tudnak elkészülni a fejlesztéssel, így úgy döntöttek, idén nem rukkolnak el a sorozat új részével, és inkább a következő esztendőre koncentrálnak.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29