A United Front Games tájékoztatása szerint októberben három letölthető bővítménnyel is kiegészül majd a Sleeping Dogs, s ugyanebben a hónapban lerántják a leplet az első történetközpontú csomagról is.
Mozgalmas októberi hónap elé néz a Sleeping Dogs, a United Front Games Hong Kong-ban játszódó nyílt világú akciójátéka ugyanis három új csomaggal egészül ki, illetve a csapat a New York-i Comic-Con rendezvényen mutatja be a játék első történetvezérelt DLC pakkját.
A Street Racer Pack új járműveket csap hozzá a játék kínálatához, illetve három új versenyre is benevezhetünk, így például a Kamikaze során egy tekergős hegyi útszakaszon, a Victoria Peaken kell épségben végigmennünk. A Cross Island Enduróban motoros kihíváson vehetünk részt, míg a Harbor Run egy motorcsónak versenyt takar.
A SWAT Pack húsz, akár többször is újrajátszható küldetést kínál, amiben a különleges erők uniformisát magunkra öltve, fegyvereiket használva kell rendet tartanunk az utcákon. Túszejtésekben, veszélyes bűnözők elfogásában kell majd helyt állnunk.
A Tactical Soldier Pack jóvoltából hozzájuthatunk a legerősebb páncélzathoz és fegyverhez, Hong Kong utcái ugyanis olyan veszélyeket rejtenek, hogy ezek nélkül öngyilkosság lenne kimerészkedni.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…