Az NCsoft örömmel jelentette be, hogy elérte a kétmilliós határt, annak ellenére is, hogy a megjelenés óta visszafogták az értékesítést a minél jobb játékélmény biztosítása érdekében.
A kicsit több mint két héttel ezelőtt megjelent MMO töretlen népszerűségnek örvend, és egyszerre van, hogy több mint 400 ezer felhasználó van folyamatosan bejelentkezve. Ugyan az értékesítést vissza kellett picit fogni, hogy ne legyenek túlterhelve a rendszerek, ennek ellenére pillanatok alatt már a második milliónál járnak a játék eladásait tekintve.
Mike O'Brien, az ArenaNet elnöke és társalapítója elmondta, hogy természetesen folyamatosan dolgoznak azon, hogy a játékosok számára minél élvezetesebb játékélményt nyújtsanak, és további új kalandokkal és kihívásokkal bővítsék a játék világát. Nem mellesleg megjegyezte, hogy úgy érzik, már megérte a játékba befektetett idő és energia, hiszen több milliónyian letették már mellette a voksukat.
A Free League Publishing jóvoltából kipróbálhattuk a Dragonbane asztali szerepjáték két új kiegészítőkönyvét, melyek Arkand…
Az 1666: Amsterdam lehengerlő látványvilággal, azonban hiányos játékmenettel érkezett meg korai hozzáférésbe, vajon sikerül-e a…
Mi történik, ha lovecraft világát, egy körökre osztott harcrendszert és a Stardew Valley-t összeeresztjük? Megkapjuk…
Mesék, mondák, regék, énekek, dalolnak nekem, hogy örök gyerek legyek.