Kategóriák: PlayStation 3 hírek

Virtuális autóverseny a valódi vezetéséért

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Sony és a Nissan tehetségkutató versenye, a Nissan GT Academy regionális változata megérkezett Magyarországra. A projekt célja, hogy a legjobb hazai PlayStation játékosoknak lehetőséget adjon, hogy kipróbálják magukat igazi versenyautóban is.

Idézzük a sajtólevelet:

"A PlayStation zászlóshajójának számító, már több mint 60 millió példányban értékesített Gran Turismo autószimulátor szoftverhez kötődő versenysorozatban 2008 óta eddig több mint 1,5 millióan tették próbára magukat. A GT Academy korábban csak az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában volt elérhető, de a regionális változat most Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban is megrendezésre kerül.

 

A selejtezőket 2012. augusztus 1-jétől szeptember 8-ig bonyolítják le. A versenyzőknek ennek során időmérő köröket kell futniuk a kedvelt Deep Forest Raceway pályán egy Amuse NISMO 380RS Super Leggera sportautó virtuális kormánya mögött, majd a legjobb köridő mentését e-mailben továbbítani kell a szervezőkhöz, hogy kialakulhasson az országos döntő harmincfős mezőnye.

A kvalifikációból továbbjutott harminc versenyző a 2012. szeptember 22-én, Budapesten megrendezendő országos döntőben küzdhet meg a fődíjért, amely egyedülálló lehetőséget jelent egy Nissan 370Z sportkocsi tesztvezetésére a Hungaroringen.

A jelentkezőknek 18 éven felülieknek kell lenniük, érvényes B kategóriás vezetői engedéllyel és Magyarországon regisztrált Play Station@Network azonosítóval kell rendelkezniük. Természetesen a részvételhez szükséges egy PlayStation 3 konzol, valamint a Gran Turismo 5 játékszoftver egy példánya is."

Kapcsolódó weboldalak:

A pontos részvételi feltételek és a verseny lebonyolításának részleti megtalálhatóak a verseny weboldalán:

http://www.gtacademyhu.com/

A magyarországi verseny hivatalos oldala:

http://www.gtacademyhu.com/

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29