Metal Gear Rising: Revengeance – Ne temessük a PC verziót

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bár a három évvel ezelőtti bejelentéskor még a PC is szerepelt a Metal Gear Rising megjelölt platformjai között, az időközben fejlesztőcsapatot váltott játék jelenleg csak konzolokra készül. De nem biztos, hogy ez így marad!

A Metal Gear Rising igazán rögös utat járt eddig be, hiszen a Kojima Productions játéka még a 2009-es E3-on mutatkozott be először, az azóta eltelt időben pedig nem csak nevet váltott a Raiden főszereplésével készül kaszabolós TPS, hanem fejlesztőcsapatot, és platformokat is. Kezdetben ugyanis PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra is készült a Rising, a Platinum Games azonban kukába hajította az asztali gépes változatot.

 

Ennek okaira keresett választ az Eurogamer, akik Yuji Korekado kreatív igazgatót kérdezték. Korekado elárulta, jelenleg a PlayStation 3-as és Xbox 360-as verzió élvez prioritást, az a legfontosabb számukra, hogy ezt a két változatot a lehető legmagasabb színvonalon tudják elkészíteni.

 

Mindemellett azonban tisztában van vele a Kojima Productions, hogy lenne igény a PC-s változatra is, főleg Európában és Ausztráliában, így meg fogják vizsgálni annak lehetőségét, hogy a konzolos változatok megjelenése után hogyan tudnának esetleg összehozni egy PC-s Metal Gear Rising: Revengeance-et.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24