Kinect: Disneyland Adventures – Játékteszt

Mit tesz az, akinek nincs pénze befizetni egy külföldi útra a gyermekét, hogy elutazhasson Disneylandbe? Inkább tovább spórol, mint hogy a konzolon keresztül tegyen egy virtuális sétát a parkban…

A Frontier óriási fába vágta a fejszéjét, amikor felvállalta, hogy Disneyland teljes világát megpróbálja egy konzoljátékba átültetni. Az érdekes az egészben az, hogy tulajdonképpen a világ és a hangulat átültetése tökéletesen sikerült is, csak a többi járulékos tényezőt nem sikerült jól eltalálni. Disneyland meglátogatása ugyanis önmagában egy életreszóló élmény kellene, hogy legyen, ám a Kinectes feldogozásban egyrészt unalmas és ismétlődő bugyuta feladatok fogadnak minket a bejáratnál (szerezz autogramot Mickey egérnek a többi Disney-karaktertől, fényképezd le magad a karakterekkel, vidd ezt ennek, vidd azt annak), amik eredetileg arra hivatottak, hogy segítségükkel felfedezhessük a parkot, ám ehelyett pillanatok alatt a játék hiányosságaira hívják fel a figyelmet. Felnőttként is óriási türelem kell ahhoz, hogy az egyes "küldetéseket" teljesítsük, de mégis mit gondoltak a készítők, a gyerekek mennyire türelmesen fognak órákon keresztül integetni, fényképezkedni és ide-oda rohangászni ahelyett, hogy a park látványosságait keresnék föl?

Ha sikeresen kibosszankodtuk magunkat a mérhetetlenül gagyi és funkciótlan tutorialon, és úgy döntöttünk, hogy inkább magunk látogatunk el a térképen az egyes minijátékokat rejtő attrakciókig, akkor szembesülünk a második problémával, az irányítással. Szintén óriási türelem szükséges ahhoz, hogy kinyújtott karral közlekedjünk a parkban, mivel az érzékelő elég lagymatag reakciókkal nyugtázza a fordulásainkat, ráadásul iszonyúan sokáig tart gyalogosan a park egyik pontjából a másikig eljutni, és félúton már biztosan érezni fogjuk a zsibbadást. Az irányítást nem segíti túlságosan, hogy – a régebbi típusú konzolokon legalábbis – a képernyőre zsúfolt rengeteg objektum megjelenítését nem mindig sikerül akadozás nélkül biztosítania a grafikus chipnek, így a gyalogos közlekedés közben rengetegszer fordul elő, hogy nem csak az irányításban érzékelhető lag, de a megjelenítés terén is. Természetesen ide-oda is ugorhatunk a park egyes pontjai között a térkép használatával, ám akkor meg kimaradunk a park teljes felfedezésének élményéből. A koncepciótlan irányítás miatt óriási szerep jut a hangvezérlésnek, ami egyébként meglepően jól működik a játékban, ám kétséges, hogy az angolul esetleg még nem éppen perfekt fiatalabb korosztály hogyan fogja megérteni a vele közölteket, majd ezt követően megértetni magát angolul kimondott vezényszavakkal.

:galeria:

Ha túltettük magunkat a számos bosszúságon, és a sok akadályt véve eljutottunk valamelyik parkbeli játékhoz, akkor még akár jól is szórakozhatunk. Táncolhatunk, kardozhatunk, hógolyócsatába bocsátkozhatunk a Matterhorn jetijeivel, vagy éppen a ugyanitt lecsúszhatunk a bobpályán – összesen 18 játékban vehetünk részt, amelyek nagy része tényleg élvezetes játékélményt nyújt (már amikor a Kinectes vezérlés is a kezünk alá dolgozik). Ám amíg eljutunk odáig és keresztülverekedjük magunkat az amerikai szirupmázas Disney karakter-ölelgetésen, az igazi kínszenvedés, főleg a türelmetlenebb gyerekeknek (és felnőtteknek). Bár dicséretes, hogy a Frontier milyen részletesen képes volt leképezni a vidámpark egészét egy videojátékban, és a minijátékok nagy része is kellemes perceket és vicces poénokat nyújt, egyben pedig hangulatosak is, a grafikai lag, az idegesítő irányítás és kezelés és a játékban található 100 unalmas küldetés rendszeresen megkeserítik virtuális túránkat, amiért igencsak kár, mert egy kis odafigyeléssel ezek mind elkerülhetők lettek volna. Így azonban megfontolandó, hogy a több órányi virtuális Mickey egér-ölelgetés és integetés helyett inkább a szabadba vigyük a lurkókat, mondjuk a Vidám Parkba…

Értékelés: 6/10