14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Microsoft idei E3-as konferenciáján mutatkozott be a Splinter Cell Közel-Keleten játszódó, pergősebb akciókat ígérő epizódja, a Blacklist, ami az Amazon frissített adatbázisa szerint jövő márciusban fog megjelenni.

A UbiSoft az idei E3-on bemutatott Splinter Cell: Blacklist megjelenése kapcsán a Los Angeles-i expón mindössze annyit nyilatkozott, hogy valamikor 2013 tavaszán térhet vissza a sorozat. Az Amazon brit oldala ma délelőtt pontosította a dátumot, frissített adatbázisuk szerint ugyanis 2013. március huszonkilencedikén fog megjelenni a játék, ami nem csak fapados, de limitált kiadványban is kapható lesz.

 

Utóbbi egy pofás fémdobozban foglal majd helyet, ami a játékon kívül tartalmazni fog egy öt részes Upper Echelon ruhát, egy egy Upper Echelon szemüveget, egy térképet, ami zónákra bontva mutatja meg a játék helyszínét, illetve bónusz missziókat is.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29