Az Arkane Studio készülő játékáról tehettek fel kérdéseket a fejlesztőknek a Bethesda blogján, ahonnan kiderült néhány dolog az alkotásról.
A steampunk környezetben játszódó lopakodással egybekötött akciójátékot sokan várják, ezért rengeteg kérdést kaptak a blogon a fejlesztők, pontosabban Harvey Smith és Raphael Colantonio, és ami a legjobban foglalkoztatta a kérdezőket, az a játék várható hossza volt. Erre a kérdésre azt a választ kapták, hogy a Dishonored fő küldetése azoknak, akik semmi mással nem foglalkoznak, csak azzal, azoknak 12-14 órára lesz szükségük annak teljesítéséhez. Akik viszont a környezet felderítésével, és a mellékküldetésekkel is foglalkoznak, azoknak kétszer ennyi időre lesz szükségük a játék befejezéséhez.
A másik sokszor feltett kérdés az volt, hogy a mana hogyan kerül felhasználásra a játékban. A játékos életének egy kis része magától visszatöltődik, hogy használhassuk a Blink és Dark Vision képességeket, de a komolyabb varázslatokhoz Piero's Spiritual Remedy-re lesz szükségünk. Smith-ék azt is elárulták, hogy összesen hat fő képesség lesz, és ezeken kívül még negyven csontvarázs (bone charm), melyek kisebb természetfeletti képességekkel ruháznak fel majd minket. A Dishonored október tizenkettedikén jelenik meg.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...