FRISSÍTVE: Darksiders 2 – Pontosított augusztusi megjelenés

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Április elején jelentettük, a THQ nem tudja tartani a Darksiders 2 beígért júniusi megjelenését, így két hónappal később, valamikor augusztusban térhet vissza az Apokalipszis négy lovasának egyike. Most már azt is tudjuk, mikor.

A Darksiders 2 eredetileg a nyár elején került volna boltokba, de a fejlesztésért felelős Vigil két hónapnyi extra időt kért, hogy tökéletes munkát adhasson ki a kezéből, így a kiadó döntése értelmében augusztusra csúszott a premier, ami remek lehetőség arra, hogy a játékhiánnyal küzdő nyári időszakot átvészelve, felvezessük a szeptembertől ismét beinduló túlkínálatot.

 

A Darksiders történetével párhuzamosan zajló cselekményt elmesélő folytatás augusztus 14-én jelenik meg PC-re, PS3-ra és X360-ra.

 

[FRISSÍTÉS]

A megjelenési dátum mellé megérkezett a múltkor félbehagyott CGI trailer második része, amit lentebb tudtok megtekinteni, míg az első részt ide kattintva éritek el.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24