A napokban felröppent a hír, miszerint a Wii U képessége messze elmarad a jelenlegi generációt képviselő Xbox 360 és PlayStation 3 teljesítménye mögött. A Nintendo szerint nem feltétlenül a látvány a fontos.
Még meg se jelent a Nintendo következő, novemberre datált új konzolja, a Nintendo Wii U, a kiotóiak máris magyarázkodásra kényszerültek. A napokban ugyanis több oldalon is arról lehetett olvasni, hogy a fejlesztők nem teljesen elégedettek az új konzol teljesítményével, az ugyanis elmarad a PlayStation 3-tól és az Xbox 360-tól. A Nintendo a Digital Trends-nek ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, tisztában vannak vele, hogy vannak olyanok, akik megőrülnek a teljesítményért, de a japánok filozófiája az, hogy a hangsúlyt a játékélményre kell helyezni, a Wii U pedig ezen a téren jó kiindulási alap lehet.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…