Kategóriák: PC hírek

SimCity 5 – Kiszivárgott koncepciók, első részletek

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A német GameStar-ban mutatkozott be a korábban már pletykált SimCity ötödik része, aminek így nem csak első koncepció rajzai, de részletei is napvilágot láttak. A formális bejelentésre valószínűleg a következő napokban kerít sort az EA.

Az egy ideje már Will Wright nélkül működő Maxis legújabb játéka nem egy új Sims lesz, a német GameStarban olvasható előzetesből ugyanis kiderült, kezdeti sikereik gyökereihez nyúlnak vissza, vagyis készül a SimCity ötödik része. A cikkből kiderül, a játék fejlesztése jelenleg 30 százalékon áll, új Glassbox néven futó motort használ (segítségével akár nagyon közelről is követhetjük a városi életet), és a tervek szerint valamikor jövőre fog megjelenni. Az ötödik részben komoly hangsúlyt kap a közösségi élmény, így követhető lesz barátaink városainak épülése, szépülése, megoszthatjuk erőforrásainkat, de akár közösen kormányozhatunk is. Lesz  ranglista is, ahol követhető lesz teljesítményünk.

 

Egyes épületek, mint például a rendőrség és a tűzoltóság fejleszthető lesz, a városok pedig valóban megtelnek élettel, így a simek munkába járnak, szórakoznak, ebédidejükben pedig kávézókban élnek társasági életet. A képeket a galériában találjátok.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29