Kategóriák: Hírek

Nintendo Wii U – HD felbontású, 3D-re alkalmas kontrollerrel

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Kotaku rátette a mancsát egy tavaly szeptemberi szabadalmi dokumentációra, amiben a Nintendo Wii U különleges kontrollerének lehetséges tulajdonságait részletezik a kiotóiak, köztük a szemüveg nélküli 3D-t, HD felbontás-t

A dokumentációból kiderül, hogy a tavalyi E3-on bemutatott, idén mindenféleképpen boltokba kerülő Nintendo Wii U kontrollere igazán sokoldalú lesz, a Nintendo ugyanis rengeteg extrával ruházza fel a táblagépre hajazó kontrollert. Egyrészt ha hinni lehet a szabadalmakat tartalmazó iratnak, akkor szemüveg nélküli 3D-t (3DS-hez hasonló technológia), valamint HD felbontású kijelzőt kap majd a Wii U irányítója.

 

Emellett lesz elő- és hátlapi beépített mikrofon is, amivel a hangfelismerés mellett akár hanggal kiadott parancsok segítségével is irányíthatóak lesznek a játékok. A kontroller állítólag tartalmazni fog egy elől található kamerát is, ami alkalmas lesz arcfelismerésre és annak adatainak tárolására. A dokumentáció szerint a kontroller különböző külső perifériákhoz is csatlakoztatható lesz, mint például egy manapság is kapható fegyver perifériához, vagy egy billentyűzethez, valamint képes lesz más készülékekkel is kommunikálni, így lehetőségünk lesz vele adatokat másolni.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30