Kategóriák: Hírek

Alan Wake – Nem ér véget az American Nightmare-el

14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Matias Myllyrinne, a Remedy főnöke a Joystiq-nak adott interjúban megígérte, a hamarosan XBLA-ra megjelenő American Nightmare mellékszállal nem ér véget az Alan Wake, így látható lesz még akció közben a fény és sötétség harcába csöppenő regényíró.

Myllyrinne az interjúban elmondta, elsősorban attól függ az Alan Wake sorsa, hogy a közönség hogyan fogadja a PC-s átiratot és az XBLA-ra megjelenő American Nightmare-t, de a csapat magabiztos, szerintük mindkét hamarosan érkező Alan Wake kaland jól fog fogyni.

 

A Remedy elnöke ugyan nem tudja, mi lesz a következő lépés részükről, de abban biztos, hogy mind a sorozat, mind a cég jövőjét a digitális disztribúcióban látja. Myllyrinne úgy véli, a letölthető játékok fejlesztése kevesebb időt vesz igénybe, ráadásul rugalmasabb a fejlesztés is, hiszen rögtön reagálni lehet a vásárlói igényekre.

 

Az Alan Wake PC-s változata a Steamen és az Originen keresztül jövő héten csütörtökön fog megjelenni, míg dobozos formában március másodikán. Az XBLA-n debütáló American Nightmare február huszonkettedikétől lesz elérhető.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20