Kategóriák: Wii hírek

Epic Mickey – Ősszel érkezhet a folytatás

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tavaly augusztusban jelentettük, vegyes fogadtatása ellenére folytatást kaphat az Epic Mickey, mely a Disney új hírlevele szerint multiplatform címként tér vissza, valamikor az ősz folyamán.

Az időközben eltávolított hírlevélre a StitchKingdom nevű oldal hívta fel a figyelmet, a Disney álal kiküldött, újdonságokat tartalmazó infócsomagban ugyanis véletlenül közzé tette a stúdió, hogy idén ősszel mutatkozik be az Epic Mickey folytatása, mely szakít a Nintendo Wii exkluzivitással, és multiplatform címként érkezik (feltehetőleg Xbox 360-ra Kinect támogatással és PlayStation 3-ra is Move támogatással). A második részben lesz kooperatív lehetőség is, ahol Mickey társa Oswald lesz. Az osztott képernyős kihívásban Mickey egér már ismert képességei mellett Oswald saját tulajdonságaival színesedik a játékmenet, így hatalmas füleinek köszönhetően repülhetünk, miközben az ellenséges elektromossággal tartja távol.

 

Ezzel tulajdonképpen igazolta a Disney az augusztusi híreszteléseket, így már csak a formális bejelentést kell megvárnunk.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29

Farming Camp – Betekintő

A Farming Camp egy aranyos, ámbár rövid nyári tábori kalandot mesél el, melyben több lehetőség…

2026-10-29