Már csak három nap, és Európában is felkúszik a boltok polcaira a hét egyik legnagyobb megjelenése, a Final Fantasy XIII-2, így a Square Enix fellőtte a játék utolsó hangulatfokozóját.
Amíg XIII-2 Japánban már december óta elérhető, ráadásul a szigetországban már a második DLC-re várakoznak a rajongók, addig Észak-Amerikában csak a mai napon, Európában pedig február harmadikán, vagyis most pénteken kerül boltokba a második rész, ami PlayStation 3-on és Xbox 360-on lesz megvásárolható.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…