I Am Alive – PC-re nem éri meg elkészíteni

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Stanislas Mettra, a UbiSoft kreatív igazgatója az IncGamers-nek adott interjúban elmondta, nem lát rá lehetőséget, hogy PC-re is elkészüljön az I Am Alive, a platformra ugyanis nem éri meg fejleszteni.

Hosszas, hányatott sorsa után idén szeptemberben végül biztossá vált, hogy megjelenik a 2008-as E3-on bemutatott I Am Alive, mely ugyan az akkor prezentált koncepcióval nem szakított, a platformok listája alaposan megváltozott. A két hónappal ezelőtti újrabejelentéskor ugyanis a UbiSoft csak XBLA-ra és PSN-re erősítette meg a megjelenést.

 

A PC-s tábor természetesen azonnal hangot adott nem tetszésének, amire Stanislas Mettra, a UbiSoft kreatív igazgatója az IncGamers-nek adott interjúban reagált. Mettra elárulta, hogy tisztában vannak vele, hogy sokan szeretnénk asztali gépeken is kipróbálni majd a produkciót, de a kalózkodás komoly méreteket ölt PC-n, így egyszerűen nem éri meg portolni a játékot. A kreatív munkatárs szerint valószínűleg 12 ember három havi munkájába kerülni az átirat elkészítése, de ha csak közel 50 ezren vennék meg az I Am Alive-ot, akkor már nem érte meg, hiába minimális a költség, amit rááldoztak.

 

Az I Am Alive idén télen fog megjelenni, mint letölthető cím, így XBLA-n és PSN-en keresztül lesz majd beszerezhető a játék. Friss képek a VG247 honlapján leshetők meg.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29