A Microsoft és a Turn 10 ma délután bejelentette, Season Pass lehetőséggel, és hat biztos letölthető bővítménnyel érkezik majd októberben az Xbox 360 exkluzív Forza Motorsport 4.
A Microsoft tájékoztatása szerint október tizennegyedikén, azaz a Forza Motorsport 4 premierjének napján indul a játék Season Pass szolgáltatása, melynek keretén belül lehetőségünk lesz egyszerre, 30%-al olcsóbban megvásárolni a premiert követően megjelenő DLC-ket, melyekből a tervek szerint hat már biztosan lesz. A hat új DLC – november és jövő április között fognak megjelenni – összesen hatvan új autóval bővíti a lemezen már megtalálható széles palettát, ráadásul aki él a szolgáltatással, az teljesen ingyen jut majd hozzá a American Muscle Car Packhez, ami olyan csodákat tartalmaz, mint az 1965-os Pontiac GTO, az 1968-as Pontiac Firebird, az 1970-es Buick GSX, az 1970-es Dodge Cornet Super Bee, az 1966-os Chevrolet Nova SS, az 1969-es Shelby GT500 428CJ, az 1971-es Plymouth GTX 426 Hemi, az 1967-es Dodge Cornet W023, az 1968-as Dodge Dart HEMI Super Stock , valamint az 1964 Ford Fairlane Thunderbolt.
A kiadó emellett azt is megerősítette, hogy a Forza 4-ben bejárható lesz a legendás Indy 500-as versenyeknek otthont adó Indianapolis Motor Speedway.
A Forza Motorsport 4 termékmintája október harmadikán, a teljes játék pedig október tizennegyedikén fog megjelenni, kizárólag Xbox 360-ra.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…