úgy tűnik a Bethesda az Oblivion több örökségét is levetkőzi majd a Skyrimben, ugyanis Pete Hines a Twitteren megerősítette, az ősszel érkező új részben nem lesz rá szükség, hogy a kovácsnál drága pénzért javíttassuk fegyvereinket.
A Twitteren tett bejegyzés szerint a Bethesda elvetette az Oblivionban még működő fegyver- és páncéljavítás ötletét, a Skyrimben ugyanis erre már nem lesz lehetőségünk, így nem kell súlyos aranytallérokat gyűjtögetnünk, hogy a kovácsnál jó pénzért helyrehozzák eszközeinket. Cserébe viszont lehetőségünk nyílik majd felszereléseket készíteni, fejleszteni, illetve arra is fény derült, hogy a múlt héten megjelent első fejlesztői napló központi témája, az Xbox 360-as változat mindössze egyetlen lemezen fog elterpeszkedni.
A The Elder Scrolls V: Skyrim november 11-én fog megjelenni PC, Xbox 360 és PlayStation 3 platformokon.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…