15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Új részletekkel, és meseszép képekkel jelentkezett Kölnből az Atlus és a Frozenbyte, Inc. közös fejlesztésű fantasy-kalandja, a Trine második felvonása.

A PSU csapata beszélgetett a Trine vezető dizájnerével, Lauri Hyvärinennel, aki az interjú során rengeteg új, érdekes információt osztott meg a Trine folytatásáról. A kérdezz-felelekből kiderült, hogy a Trine 2 egyaránt támogatja majd az online és offline kooperatív módot, és a továbbcsiszolt grafikus motor mellett a hősök közötti egyensúly megteremtésével foglalkoztak a legtöbbet a csapatnál.

 

A három választható karakter képességei is kiegészülnek, így például a lovag képes lesz elhajítani kalapácsát, vagy rá tud majd állni pajzsára, míg a tolvaj fagyasztó nyílvesszőket lövelhet, a varázsló pedig már az ellenségeket is képes lesz lebegtetni. A folytatásban nem kapunk Tower of Sarekhez hasonló nehézségű pályát, a készítők ugyanis úgy vélték, az első rész legendás helyszíne túlzottan is nehézre sikeredett. Hangsúlyosabb szerepet kap a történet, amivel késő nyáron ismerkedhetünk meg, PC-n, Xbox 360-on és PlayStation 3-on. Képek a galériában.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20