Kategóriák: CikkekMobil tesztek

Ant Raid – Játékteszt

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egy hazai vonatkozással is rendelkező újabb iPad-játékot teszteltünk, amelyben a hangyák egy vegyi anyag levegőbe kerülésének köszönhetően összevesznek a többi élőlénnyel, és otthonuk védelmére kényszerülnek.

Mi sem igazolja jobban a tényt, hogy mindenhol ott vagyunk, mint az, hogy a Prank Ltd. öt fős csapatából az egyik egy magyar grafikus, aki a tesztünk alanyául szolgáló Ant Raid készítésében is segédkezett. A játék egy túlélős-védelmezős stratégiai koncepcióra épül, amelyben egy központi egységet kell adott számú hangyával megvédenünk a ránk támadó ellenséges élőlényektől. Mivel limitált a védekezésre felhasználható egységek száma, így érdemes gondosan kiválasztanunk, hány egységet indítunk útnak, és pontosan milyen ellenféllel szemben.

 

A gyakorlatban ez kb. úgy néz ki, hogy van egy központi főhadiszállásunk, amelyet jó pár hangya vesz körül. Ezeket érintéssel tudjuk kijelölni; minél tovább tartjuk a képernyőn az ujjunkat, annál nagyobb körben jelölhetjük ki a hangyákat. Ha megtörtént a kijelölés, akkor már csak a képernyő széléről a főhadiszállásunk felé törtető ellent kell kijelölnünk, és apró katonákból álló seregünk megkezdi harcias küldetését, és ha elegendő számú egységet bocsátottunk útjára, akkor máris győzedelmeskedhetünk egy-egy egség felett. Ha kevés lenne a létszám, természetesen újabb csoportokat is kijelölhetünk, és a többiek után küldhetjük őket.
Az alapkoncepció egyszerű, a kijelölés tökéletesen működik, és természetesen a nehézséget az ellenfelek száma, valamint típusa fogja elsődlegesen okozni. Van ugyanis olyan ellenfelünk, amely elhalálozás aesetén felrobban, és kiüti szorgos kis hangyáinkat. Ilyenkor ők csak ott fekszenek a "csatatéren", és további egységeket kell küldenünk a gyógyításukra. Pontosan annyit, amennyien a földön fekszenek. Amint megtörtént a helyrepofozásuk, az egységek természetesen azonnal újra csatasorba állnak. Ám mint látható, nem mindegy, hogy hány egységet küldtünk harcba, hány maradt a kiütött egységek helyrepofozására, és hány maradt a főhadiszállás környékén, hogy szembeszállhasson egy esetleges újabb ellenféllel. Valahol itt kezdődik a stratégiázás, amit az első pár pályát teljesítve szépen lassan meg is tanulhatunk.
A későbbiekben az alapfelállás tovább bonyolódik, többek között például lehetőségünk nyílik majd ujjunkkal "isteni" csapást mérni az ellenfelekre, ám vigyáznunk kell ezzel a természetfölötti erővel, hiszen ha nem egy ellenfélbe csapódik, akkor földrengést okoz, amit hangyáink sem tolerálnak túlságosan jól. Sőt, a különböző pályák sikeres teljesítéséhez például sokszor feltétel az, hogy ne okozzunk földrengéseket. A kiadáskor elérhető tartalom egyébként jó pár kihívást biztosít a játékosok számára, hiszen 60 történetbe illesztett szintet, 40 kihívásokat biztosító pályát, 4 túlélős térképet és 300 összegyűjthető csillagot ígér.
Mindezt szemet gyönyörködtető, 2D-s és 3D-s hatásokat felváltva alkalmazó grafika, akadásmentes megjelenítés és mókás karakterek, ötletes szövegek egészítik ki. Az Ant Raid július 6-tól érhető el az App Store-ban 2,99 USD/2,39 EUR/1,79 GBP áron, Game Center- és Leaderboards-támogatással. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt jó szívvel ajánljuk!
Értékelés: 8/10

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29