Formula 1 2011 – Egyelőre nem lesznek GP2-es versenyek

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ugyan nagyon sok rajongó szeretné, hogy a Forma 1-es versenygépek mellett a korábbi Forma 3000-es osztály gépeit is vezethesse virtuálisan, a Codemasters szerint azonban erre még nagyon sokat kell várni.

A Codemasters vezető dizájnere, Stephen Hood azzal indokolta a GP2 osztály mellőzését, hogy jelenleg nem rendelkeznek a szükséges licenszekkel, valamint ahhoz, hogy a teljes versenysorozat ugyanolyan minőségben bekerüljön a játékba, mint a száguldó cirkusz, ahhoz sokkal nagyobb csapatot kellene alkalmazniuk, erre pedig jelenleg nincs lehetősége a brit stúdiónak, így a jövőben még csak DLC formájában se várhatunk alsóbb kategóriás versenyeket, köztük a GP2-öt.

 

Az F1 2011 idén szeptemberben kerül a boltokba, 360, PS3 és PC platformokra, később pedig NGP-re és 3DS-re is ellátogat a száguldó cirkusz

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30