15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Sean Smillie, az SSX reboot producere egy videóinterjúban elárulta, a jövő év elejére datált új részből kapunk megjelené előtti próbaverziót, azonban a részletek még nem ismertek.

A producer az interjúban elmondta, mindenképpen számíthatunk premier előtti termékváltozatra, viszont Smillie nem volt hajlandó részleteket megosztani, így nem tudni, hogy mikor debütálhat a demó, és hogy pontosan mit is fog tartalmazni a hódeszkás játék próbaverziója.

 

Az úriember a beszélgetés során kitért a játék időközben elhagyott alcímére, a Deadly Descents-re is, melyet Smillie állítása szerint azért hagytak el, mert a cím a három fő pillér – versenyek, trükkök, túlélés – közül csak az utóbbit hangsúlyozta ki, és ez félreértéseket szült.

 

Az SSX 2012 elején fog megjelenni, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20