A Microsoft idei E3-as konferenciájának zárásaként mutatkozott be a Halo negyedik része, melyben ismét Master Chief lesz a főszereplő, a jól ismert hős azonban nem csak külsőleg változik majd meg.
Az első trailerben jól látható, hogy Master Chief külsőleg alaposan megváltozott, azonban a változások a személyiségét is érintik majd. Mindezt a 343 Industries fejese, Frank O’Connor erősítette meg az OXM-nek adott interjúban. Connor elmondta, valóban új páncélt kap Master Chief, de a harmadik és a negyedik rész között eltelt időben is történtek dolgok a főhőssel, így személyisége is alapos változásokon esett át. A csapat vezetője úgy nyilatkozott, időben meg fogunk ismerkedni az új állapot okaival.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…