Kategóriák: Xbox 360 hírek

Halo 4 – Nem teljesen új a grafikus motor

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az E3-on a Microsoft konferencia zárásaként debütált a Halo 4, amiről Phil Spencer az IGN-nek adott interjúban elmondta, nem teljesen használ új motort majd a játék.

A Microsoft Game Studios elnöke, Phil Spencer az IGN-nek adott interjúban elárulta, az idei E3-on bejelentett Halo 4 nem teljesen használ majd vadonatúj motort, a játékon dolgozó 343 Industries ugyanis részben a Halo: Reach technológiájára építi fel Master Chief visszatérését.

 

Spencer elmondta, a csapat magját olyan fejlesztők alkotják, akik a Halo: Reach fejlesztésénél komoly feladatokat láttak el, és bár az alapokat a régi motor adja, a 343 Industries munkatársai rengeteget dolgoznak az engine korszerűsítésén, továbbfejlesztésén, így az új rész is képes lesz hatalmas terepeket, és zárt helyszíneket egyaránt megmozgatni.

 

A Halo 4 egy új trilóga kezdete, és a negyedik rész már jövőre meg fog jelenni, de nem kizárt, hogy a másik két rész már az új Xbox-generációra érkezik.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30