Mortal Kombat – Skarlet bemutatkozó trailer, Kenshi, Rain is csatlakozik

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Friss trailert, és pontos megjelenési dátumot kapott a Mortal Kombat reboot első extra karaktert is felvonultató DLC-je, melyben az új bunyós Skarlet lesz. A videóból az is kiderül, a jövőben Kenshi és Rain is csatlakozik a brigádhoz.

Jövő héten, egészen pontosan június huszonegyedikén debütál a Mortal Kombat reboot következő letölthető bővítménye, melyben bemutatkozik a Mortal Kombat 3-ban felbukkanó pengeforgató Skarlet is. A most közzé tett trailer a hölgy hátterére koncentrál, s a videóból az is kiderül, a nyár folyamán Kenshi, Rain, és egy egyelőre meg nem erősített bunyós is csatlakozik majd az eddigi stábhoz.

 

A Warner Bros. Interactive emellett azt is megerősítette, hogy a karakter DLC-k mellett úgynevezett "compatibility csomagok" is készülnek, melyek különböző spéci skineket takarnak majd. A pakk érdekessége, hogy attól, hogy nem tartunk rá igényt, az online mérkőzéseken még láthatjuk majd ellenfeleinket az új kosztümöket, amiket a karakter DLC-k beszerzésekor akár ingyen is megkaphatunk. Az első compatibility DLC-ben Cyrax és Sektor ihlette skineket kapunk.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29