15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az eddig napvilágot látott részletek után újabb érdekes információkra derült fény a jövő év elejére átcsúszott Mass Effect 3-ról. Az újdonságokat az Official Xbox Magazin legutóbbi számából mazsoláztuk.

Az OXM előzeteséből többek között arra derült fény, hogy a BioWare sokkal nagyobb szabadságot ad a játékosok kezébe a karakterek irányítását tekintve, így a trilógia záró akkordjában lehetőségünk lesz ugrani, forogni, és a fedezékek mögül vakon lőni.

 

Legnagyobb ellenfelünk, a Reaperek ugyanis válogatás nélkül mindenki gátlástalanul bekebeleznek, és amíg a második részben csak csapattársaink élete volt a tét, az új epizódban már civilizációk sora múlhat döntéseinken. Egy rosszkor meghozott döntés akár egy teljes faj pusztulását is jelentheti majd a játékban.

 

Fejleszthetők lesznek a fegyvereink, melyeket három különböző sloton keresztül tápolhatjuk a játék során. A mostani információk szerint a három kategória a következő lesz: cső, markolat, távcső. Ezenkívül változtathatjuk madj a fegyverek színét, illetve lehetőség szerint álcázhatjuk is őket.

 

Fő ellenfeleink ezúttal is a Cerberus és a Husk katonák lesznek, melyeknek három kasztját különbözteti meg a játék (heavy bruisers, medium és light). Újdonság még, hogy szert tehetünk majd egy Garrushoz hasonló, szem elé helyezhető látókát, amivel lehetőségünk nyílik a távcső nélküli fegyverekkel is zoomolni.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29