16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A múltkori magazinképek után normális minőségű felvételeken pózol Max Payne, aki harmadik alkalommal igyekszik leszámolni az alvilággal. A merőben új irányt követő harmadik rész fő helyszíne ezúttal Sao Paolo lesz.

A történet nyolc évvel a második rész után játszódik majd, a fő helyszín Sao Paolo lesz, ahol az ex-nyomozó Max Payne privát biztonsági szakemberként dolgozik. Főhősünk fizimiskájának változásai nem a véletlen műve, a történet ugyanis térben és időben is ugrálni fog, így a Rockstar elmondása szerint egy-egy alkalommal New Yorkban is tiszteletünket tesszük majd.

 

A játékban meglepő módon lesz többjátékos mód, viszont ennek részletei egyelőre nem ismertek. Visszatér a bullet-time is, amit ezúttal akció közben, a lelőtt ellenfelek után tudunk majd utántölteni. Lesz emellett fedezékrendszer is, a környezet teljesen lerombolható lesz, a fegyverválasztás pedig kör alakú kezelőfelületen lesz elérhető.  Főhősünknél egyszerre három "szimpla" és két "dupla" csúzli lehet majd. Természetesen az első két részben alkalmazott képregényes megoldás is visszatér, csak kicsit másként: Ezek ugyanis a játék motorját fogják használni és animált kollázst alkotnak.

 

A harmadik rész minden bizonnyal jövő tavasszal fog megjelenni, PC-n, X360-on és PlayStation 3-on. Képek a galériában.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30