16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Befutott a Just Cause-t is jegyző svéd Avalanche új játékának, a letölthető címek között szerencsét próbáló Renegade Ops-nak a bemutatkozó videója, mely némi gameplay ízelítőt is felvonultat.

A kifejezetten kooperatív játékra kihegyezett Renegade Ops-ban egy többfős társaság egyik tagját alakítjuk majd, a csapat pedig az ellenséges vonalak mögött igyekszik leszámolni a világ egyik rettegett terroristájával, az éppen egy komolyabb merényletre készülő Inferno-val. Lehetőség szerint a vadászatban egyedül, de akár kétfős, offline osztott képernyős módban, valamint négyfős, online kooperatív módban is szerencsét próbálhatunk.

 

A Renegade Ops kizárólag letölthető formában lesz beszerezhető, mégpedig PC-n, valamint XBLA-n és PSN-en keresztül. Árcédulánk még nincs, megjelenés valamikor ősszel.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30