A Game Informer jóvoltából lelepleződtek a novemberre datált Assassin’s Creed: Revelations megújuló többjátékos módjának első kasztjai, valamint a történetszál fontosabb szereplői.
Többek között lesz egy kis afférunk a Bizánci Birodalom egyik legbefolyásosabb alakjával, politikai hatalmát kiterjeszteni kívánó, dúsgazdag Manuel Palaeologos-szal, aki többek között örök ellenségünkkel, a templomosokkal is lepaktál majd. A történet során felbukkan majd a csinos, Sofia Sorto is, aki plátói szerelmet táplál Ezio iránt, és aki Velencéből érkezett Konstantinápolyba, ahol a rászorultak tanításával foglalkozik. Találkozni fogunk a fiatal Szulejmán szultánnal is, aki természetesen nagyapja trónjára vágyik.
Megismerkedünk majd Yusuf Tazimmal is, aki a helyi orgyilkosok egyik elismert mestere, és állandó riválisa Ezio-nak, de kapcsolatuk barátinak mondható, így Tazimtól tanuljuk majd meg a kampós penge használatát, trükkjeit.
A többjátékos kasztok közül eddig a következők mutatkoztak be:
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...