15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Számtalan találgatás, és pletyka után befutottak a Call of Duty: Modern Warfare 3 első konkrét, hivatalos részletei, mely a korábbi hírekkel egybecsengve, valóban november első hetében fog megjelenni.

A Kotaku értesülései szerint az Infinity Ward, Sledgehammer Games, Raven Software hármasa által készített Call of Duty: Modern Warfare 3 története közvetlen folytatása lesz majd a második résznek. A sztori nem sokkal a Modern Warfare 2 után játszódik majd, és a már jól bejáratott módon, időben és térben is ide-oda dobál majd minket a játék, ahol többek között belebújhatunk majd egy orosz szövetségi ügynök (Russian Federal Protective Services), egy SAS Operative kommandós, de ismét lehetőségünk lesz egy AC-130-al bombázni, vagy az amerikai páncélozott hadtest egyik tankjába pattanni. Az előző részekből ismert arcok mellett jó néhány új karakter is felbukkan majd a harmadik részben. Többek között két Delta Force-os operátort, Frostot és Sandmant, akiken keresztül rengeteg olyan kérdésre is választ kapunk majd, amik az első- és második rész óta nem válaszoltak még meg a készítők.

 

Az egyjátékos mód tizenöt küldetésen keresztül vezet majd minket a végső összecsapáshoz, melynek helyszíne Dubai lesz, de megfordulunk Manhattanben is, ahol az ellenséges orosz erőket kell visszaszorítanunk. A lokációk között szerepel még London, Párizs, Hamburg, Prága, Berlin, Szomália, Sierra Leon, India, New York, Moszkvában a Kreml, Washington, Dubai, egy orosz elnököt szállító repülőgép, és egy kastély, a cseh hegyekben.

 

Természetesen a többjátékos mód is megújul, illetve két játékmóddal bővül a Special Ops is: Survival, Mission.

 

A harmadik rész november nyolcadikán fog megjelenni!

 

Spoileres rész következik:

 

Ahogy  fentebb említettem, a történet közvetlen folytatása lesz a második résznek. A nyitóképsorokban szemtanúi leszünk, ahogy amerikai és orosz csapatok harcolnak egymással az Egyesült Államok területén. Vladimir Makarov visszatért, John “Soap” MacTavish és John Price súlyosan megsérültek, oldalukon pedig egy orosz informátorral, Nikolai-jal menekülnek. Jelenleg egy indiai, Dharmasala-ban található menedékházban húzzák meg magukat, ahol Makarov emberei fognak majd rajtunk csapni. A játékban itt Nikolai egyik hűséges bajtársát, Yuri-t fogjuk majd alakítani.

 

Ezt követően Manhattanbe térünk át, ahol az oroszok a Hudson folyón felúszva ostromolják a környéket. Ekkor kerülnek majd a képbe a Delta Force-os újoncok. Mi majd Frost bőrébe bújva kapjuk az utasításokat Sandmantől. Ugyanezen küldetésen egy Blackhawk helikopteren is megfordulunk majd, ahol a már szokásos lőjj szét minden mozgó célpontot feladatot kell teljesítenünk.

 

A játék egyik küldetésében egy orosz ügynököt is alakítunk majd, aki egy, az orosz államfőt szállító repülőgépen igyekszik biztosítani az elnök biztonságát. A támadás mögött Makarov áll, aki az elnök és lányai elrablásával szerette volna kicsikarni az államfőből a telepített rakéták indítási kódjait, melyekkel az USA megtámadását tervezte.

 

Később visszatérünk Price, Soap és Yuri triójához, de India helyett már Afrikában találjuk majd magunkat, később egy SAS operátor bőrében kell helyt állnunk, akivel Londonban kell akcióznunk. A tankos részt majd Németországban élhetjük át, míg a végső küldetésnek Dubai ad otthont, ahol Yuri, Price és Sandman egy hotelben igyekszik rajtacsapni Makarovon.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30