A Sony online részlege komoly létszámleépítések árán igyekszik életben maradni, így az elbocsátott közel 205 alkalmazott mellett a cég fejlesztés alatt álló címei közül is beáldozott néhányat. Sajnos a The Agency is erre a sorsra jutott.
A Sony által kiadott tegnap éjszakai közlemény szerint a Sony Online Entertainment komoly átszervezések és alakítások után kénytelen közel 205 alkalmazottjától megválni, valamint a kiadó bezárja a stúdió Denverben, Seattle-ben és Tucsonban található divízióit is. A játékok terén a 2009 óta nagy hallgatásba burkolódzott The Agency-t küldte vágóhídra a SOE, így a csapat kémes online szerepjátéka már sose látja meg a napvilágot.
A szomorú hangvételű kommünikéből emellett az is kiderült, hogy a cég a jövőben leginkább két nevesebb címére, az Everquestre és a 2011-ben feltámasztott Planetside-ra szeretne koncentrálni, így minden erőforrásaikat erre a két játékra összpontosítják.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...