Az EDGE magazin friss számában olvasható több oldalas előzetesből szemezgetve rengeteg új, érdekes részletre derült fény, a múlt héten két új képpel életjelet adó Max Payne 3-ról.
A magazinból kiderült, a játékon egyszerre több csapat is dolgozik, így egyes elemeit Londonban, Vancouverben, New Englandben és Torontóban készítik. A történet nyolc évvel a második rész után játszódik majd, a fő helyszín Sao Paolo lesz, ahol az ex-nyomozó Max Payne privát biztonsági szakemberként dolgozik. Főhősünk fizimiskájának változásai nem a véletlen műve, a történet ugyanis térben és időben is ugrálni fog, így a Rockstar elmondása szerint egy-egy alkalommal New Yorkban is tiszteletünket tesszük majd.
A játékban meglepő módon lesz többjátékos mód, viszont ennek részletei egyelőre nem ismertek. Visszatér a bullet-time is, amit ezúttal akció közben, a lelőtt ellenfelek után tudunk majd utántölteni. Lesz emellett fedezékrendszer is, a környezet teljesen lerombolható lesz, a fegyverválasztás pedig kör alakú kezelőfelületen lesz elérhető. Főhősünknél egyszerre három "szimpla" és két "dupla" csúzli lehet majd. Természetesen az első két részben alkalmazott képregényes megoldás is visszatér, csak kicsit másként: Ezek ugyanis a játék motorját fogják használni és animált kollázst alkotnak.
Megjelenési dátumunk továbbra sincs, de valószínűleg jövő tavasszal fog a boltokba kerülni Max új kalandja. Az EDGE magazin előzetesének szkennelt képeit erre találjátok.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…