Ugyan az első Mass Effect 3 konkrétumokra csak április végén derül fény, minden jel arra utal, hogy a BioWare a második résztől eltérő, a Dead Space-re hajazó felülettel vértezi fel a trilógia befejező felvonását.
A BioWare cspata jelenleg is azon dolgozik, hogyan tudná a Dead Space környezetbe szinte teljesen belesimuló interfészének egyes elemeit átemelni a Mass Effect harmadik részébe. Mindezt Brenon Holmes a BioWare hivatalos fórumán jelentette be, ahol többek között azt is elárulta, hogy arra biztosan nem kell számítani, hogy Shepard hátára is HUD-elemek kerülnek, ugyanis a fedezékrendszer miatt nem lehet megoldani, hogy a játékosok az odakerülő információkról is állandó, folyamatos tájékoztatást kapjanak.
Holmes arra is ígéretet tett, hogy az ellenfelek felismerhetőségén is sokat fognak javítani, az első két részben ugyanis a távoli sziluettek alapján nem lehet azonnal rájönni, milyen ellenféllel is lesz dolgunk. A BioWare szeretné, ha a játékos időben felismerné az ellenféltípusokat, és külső alapján el lehessen dönteni, hogy az adott ellenfél várhatóan milyen fegyverrel rendelkezik, mit fog csinálni, és milyen taktika lehet ellene hatásos.
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...
Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…
A Star Wrath egy többjátékos űrbeli extraction játék, amelyben megépítheted a saját hajódat, és intenzív…
Világsztárok, képregénylegendák és cosplay csodák: visszatér az MVM Budapest Comic Con!