Kategóriák: Hírek

GDC 2011 – Bemutatkozott az iPad 2

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

San Fransisco-ban mutatta be az Apple táblagépe, az iPad következő verzióját, ami amellett, hogy erősebb, vékonyabb és szebb, mint elődje, még ugyanolyan árban is kerül forgalomba.

Steve Jobs egy GDC-n tartott konferencián leplezte le az új tabletet, az iPad 2-öt, ami sokkal erősebb lesz, mint elődje. A kiadott közlemény szerint az új A5 processzornak köszönhetően kétszer gyorsabb a CPU és kilencszer gyorsabb a GPU. Az új iPad 33 százalékkal vékonyabb, és 13 százalékkal könnyebb, mint elődje, 10 órás üzemidővel bír majd, és kapható lesz fekete és fehér kivitelben. Lesz benne giroszkóp, HDMI kimenet, valamint elől és hátul egy-egy kamera. Plusz adalék, hogy az az iPad 2 megjelenésével egyidőben jön az iOS 4.3 is.

 

Az iPad 2 az Egyesült Államokban a jövő héten, a világ más tájain – köztük Magyarországon – pedig március huszonötödikén fog a boltokba kerülni, mégpedig különböző verziókban, az árszabás azonban nem változik: a csak WiFi-t kínáló modell $499 (16 GB) / $599 (32 GB) / $699 (64 GB), a WiFi + 3G változat pedig $629 (16 GB) / $729 (32 GB) / $829 (64 GB) lesz.

Legfrissebb bejegyzések

Dinghai: The Ocean Pillar – Demó betekintő

Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…

2026-09-12

The Severed Gods – Korai Hozzáférés betekintő

A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…

2026-09-12

Dead Weight – betekintő

Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…

2026-09-12

Monk Took Book – betekintő

A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…

2026-09-09

World of Warships – 11. évfordulós ünnepség

A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…

2026-09-09

SPRAWL zero – betekintő

A Kwalee kiadó neve általában elég jó minőségi előjelző, nincs ez másképp a SPRAWL zero…

2026-09-09