15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Mortal Kombat franchise újdonsült tulajdonosa, a Warner Bros. Interactive bejelentette, hogy a jövő héten elérhetővé teszik az áprilisban megjelenő produkció Sony-s demóját.

Akik rendelkeznek PlayStation Plus előfizetéssel, azok a jövő héttől megkóstolgathatják az áprilisban megjelenő Mortal Kombat játékot egy demó formájában, adta tudtunkra a Warner Bros. Interactive. A PlayStation Plus-szal nem rendelkező játékosoknak sem kell lemondaniuk a próbakörről, viszont ők egy hetes csúszással, március tizenötödikétől férhetnek csak hozzá a demó PlayStation 3-as verziójához.

 

A termékminta négy karaktert, Scorpion-t, Sub-Zero-t, Mileena-t és Johnny Cage-et fogja felvonultatni, két pálya, a Living Forest és a Pit társaságában. Szerencsére lesz kétjátékos módozat is, így már a demóban megtapasztalhatjuk, hogy milyen érzés szétcsapni a haver figuráját, brutális mozdulatsorok közepette. A Warner azt is megerősítette továbbá, hogy szintén lesz Xbox 360-as demonstráció, de az valamikor "később" érkezik majd meg az Xbox Live-ra.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20