Friss részletek láttak napvilágot az ősszel érkező, multiplatform harmadik Battlefieldről, melynek konzolos verzióiban kisebb méretű, de teljesen szabadon bejárható pályák lesznek majd.
A konzolok nyújtotta korlátok miatt a játék X360-as és PlayStation 3-as változatában a többjátékos módban több megszorítást is alkalmazni fog a DICE. Amíg a PC-s verzióban 64 fős, addig a konzolos átiratokban "csak" 24 fős összecsapásokban vehetünk részt, ráadásul a napokban kiderült, a pályák méretét is korlátozza majd a svéd fejlesztőcsapat.
Az indoklás szerint a dolog hátterében az áll, hogy a térképeket alapvetően 64 főre szabták, így a konzolos verzióban a maximális 24 fő hamar elveszne, így azok méretét kicsit meg kell majd szabdalni. A DICE emellett azt is megerősítette, hogy a Battlefield harmadik részében lesz közelharci szekvencia, ahol egyetlen gombnyomással döntheti majd el a játékos, hogy milyen mozdulatot akar kivitelezni (jobb-bal ütés, ütés kivédése vagy elhajítás).
A Battlefield 3 idén ősszel fog a boltokba kerülni, PC, X360 és PS3 platformokon.
A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.
2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…
A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…
Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!
A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…