Kategóriák: PC hírek

Prey 2 – Kedvcsináló és részletek

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Napvilágot látott pár részlet a Prey folytatásával kapcsolatban, és az új információk mellé érkezett egy élőszereplős teaser videó is.

A tegnapelőtti bejelentéssel túl sok részletre nem derült fény a Prey folytatásával kapcsolatban, viszont ma befutott egy élőszereplős kedvcsináló és pár érdekességet is megszellőztettek a játékkal kapcsolatban.

 

Az első é legérdekesebb fejlemény, hogy hősünk ezúttal nem az első részből ismert lázadó indinán srác, Domasi "Tommy" Tawodi lesz, hanem egy légi marsall, aki azon a járaton utazott, amit Tommy-val láttunk lezuhanni. Így kezdetben a második rész története az elsővel párhuzamosan fut majd, de később egy kis csavarral előre ugrunk az időben, térben pedig ki tudja merre és egy idegen bolygón kell majd a folyamatosan érkező utasítások szerint cselekednünk. Ezek a parancsok többnyire különféle rondaságok likvidálására szólnak, így egyfajta fejvadász szerepben fogunk tetszelegni.

 

A játékmenetet illetően egyelőre annyit lehet tudni, hogy komoly jelentőséget szánnak a fedezékeknek, de a platformer-logikai elemek sem kerülnek majd háttérbe.

Legfrissebb bejegyzések

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30

DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered – Játékteszt

A DYNASTY WARRIORS 3: Complete Edition Remastered modern látványvilággal, új játékmódokkal és fejlesztési lehetőségekkel, valamint…

2026-10-29