Batman: Arkham City – Közel egy napos játékidő

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az egyik rajongói oldalon megjelent információk szerint nem lesz rövid az októberre datált Batman: Arkham City, a magazin ugyanis úgy tudja, közel 20-24 órás játékidőt ígér majd Batman új kalandja.

A múlt héten napra pontos megjelenési dátummal felcímkézett Batman: Arkham City-ről a napokban az is kiderült, pontosan mennyi játékórát igényel majd a teljesítése. A Rocksteady egyik alkalmazottja, Dax Ginn egy interjúban elárulta, a minőségellenőrzéssel és biztosítással foglalkozó csapat a mellékküldetések nélkül nyolc óra alatt tolja végig a játékot, de ha mindent összegyűjtünk és minden feladatot – mellékküldetéseket is – végrehajtunk, akkor akár 20-24 órára is hízhat ez az idő.

 

Ginn elmondta, a játékidő 80 százalékát a szabadban töltjük majd, és az utcákat fogjuk járni, míg a maradék húsz százalékban épületekben fogunk nyomozni és bunyózni.  Az új infók mellé néhány koncepciós rajzot is tudunk mutatni.

 

A multiplatform Batman: Arkham City Európában 21-én lát majd napvilágot, míg a tengerentúlon pár nappal korábbra, október 18-ára esett a választás.

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30