15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Úgy látszik manapság a nagyobb FPS-ek fejlesztőit valami átok sújtja, ugyanis a Crysis 2 után egy újabb játék, a Homefront került fel megjelenés előtt az internetre, és nem túl biztató dolgok is kiderültek a programról.

A szomorú eseménnyel kapcsolatban a játékot fejlesztő Kaos Studios kreatív igazgatója, David Votypka azt nyilatkozta, hogy nagyot csalódott az emberekben, akik képesek voltak ilyet tenni velük és a három évig készülő játékukkal. Elmondta azt is, hogy véleménye szerint a felelősök nemcsak nekik, hanem mindenkinek ártottak tettükkel, mivel így kevesebb példány fog fogyni, ezáltal kevés bevételhez jutnak, amiből nem tudnak újabb minőségi programokat készíteni.

 

Votypkának azonban nemcsak emiatt kellett nyilatkoznia, hanem azért is, hogy kiderült a single kampány hossza. A játék végigvitele mindössze 5 órát fog igénybe venni, utána mehetünk multizni. Mivel ez az új Call of Duty játékokhoz hasonlóan pofátlanul rövid játékidő sokak tetszését nem nyerte el, Votykpa azzal próbálta védeni a mundér becsületét, hogy 5 óra alatt csak a nagyon profi játékosok fognak végezni a játékkal, mindenki másnak akr 8-10 órát is igénybe fog venni a végigvitel. Wow, hogy az milyen rengeteg….

 

Na de hogy ne legyen olyan negatív a hír hangvétele, így megemlíteném azt is, hogy a kedves úriember azt is elárulta, hogy ha sikeres lesz a Homefront, akkor lesz folytatás, hisz a THQ történelmének legnagyobb számban előrendelt játéka. Terveik már vannak a folytatásra, sőt akár a folytatásokra is, így reménykedjünk, hogy sikeres lesz a játék a fentebb említett aprócska döccenő ellenére is.

 

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20