Kategóriák: PC hírek

GDC 2011 – Magicka – Készül a kiegészítő

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Paradox Interactive nem akármilyen meglepetéssel szolgált a mai nap folyamán a GDC-n. A csapat ugyanis bejelentette, hogy Magicka című alkotásuk a jövőben egy vietnami témájú kiegészítéssel gazdagodik.

A Paradox idétlen varázslókat felvonultató alkotását nemrégiben Csukszi tesztelte nálunk és ő is rámutatott, hogy a játék egyik legnagyobb erénye a komolytalansága. Ezzel valószínűleg a készítők is tisztában vannak, legalábbis erre enged következtetni a GDC-n ma elhangzott bejelentésük, miszerint készül egy kiegészítő, amelyben lökött varázslók Vietnamban igyekeznek majd rendet tenni. A Magicka: Vietnam minden nagyobb értékesítési ponton elérhető lesz, így online formátumban is, de arról egyelőre nincs hír, hogy pontosan mikor. Pontos megjelenési dátum helyett viszont kaptunk egy bemutatkozó trailert!

Legfrissebb bejegyzések

Prelude Dark Pain – Early Access betekintő

Dark Fantasy RPG, ami már jelenlegi állapotában is nagy potenciált mutat.

2026-08-31

Denshattack! – Bemutató

Trükköző vonatok és járkáló kastélyok egy disztópikus Japánban.

2026-08-31

The Sinking City 2 – játékteszt

Megérkezett a nagy sikerű Sinking City folytatása, amely egészen kiemelkedőre sikeredett.

2026-08-30

Blue Reflection Quartet – játékteszt

A Gust és a KOEI TECMO egy régi sorozatát, a Blue Reflectiont frissítette fel, a…

2026-08-29

Fading Echo – betekintő

Ugorj fejest egy rendkívül egyedi elemi mechanikát felvonultató, színes platformer kalandba, ez a Fading Echo!

2026-08-29

Grain Rot – betekintő

A Grain Rot az egyik legfrissebb extraction-friendslop játék, ami a társaitól eltérően remek grafikai megjelenést…

2026-08-28