16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A hét elején mutatkozott be a Dead Space második részének első nagyobb tartalmi kiegészítése, a Severed DLC, ami közel másfél órányi extra kikapcsolódást kínál a Sprawl űrbázison.

A Dead Space sorozat mindig is abban volt erős, hogy a játékos könnyedén azonosulni tudott a főhőssel, és annak szenvedésével, amit a készítők rendre ötletes rejtvényekkel, hátborzongató akciójelenetekkel, és egy jól felépített történetmeséléssel körítettek. A Dead Space második részének első prémium kategóriás bővítménye, a két új fejezetet és közel másfél órás játékidőt kínáló Severed azonban nem kifejezetten ezt az utat követi. Valóban bővülnek a történetről eddigi ismereteink, és valóban folytatódik a cselekmény, csakhogy nem a Dead Space 2-é. A Visceral ugyanis a Nintendo Wii-re, majd a második Dead Space premierjét megünnepelve, PlayStation 3-ra megjelentetett Dead Space: Extraction mellékszál sztoriját viszi tovább, így a Severed DLC főhősének szerepében egy új szereplőt ismerhetünk meg.

 

A történet középpontjában Gabe Weller biztonsági szakember áll, aki a pusztulás szélén álló Sprawl-on igyekszik a kialakult kaotikus helyzetben megtalálni, és biztonságban tudni feleségét, a szintén Extractionből ismert Lexine Murdoch-ot. Utunk során gyakorlatilag egy az egyben ugyanazokat a helyszíneket, szobákat, termeket járjuk majd be, mint a Dead Space 2 főhősével, a rémálmaival viaskodó Isaac Clarke-kal. Mindössze annyi változás történt az alapjátékhoz képest, hogy felcseréltek egyes helyszíneket, a mentési pontokat máshova helyezték, olykor pedig váratlan események állják majd el az utunkat.

 

A játékmenet is ugyanazt az utat járja, mint a Dead Space második része, a Severed DLC-ben azonban sokkal hangsúlyosabb szerepet kap az akció. A másfél-két órás játékidőt kínáló két fejezet alatt gyakorlatilag végig csak darálni és akciózni fogunk, komolyabb kihívások, fejtörők elé nem igazán állít minket a csomag. Ha figyelembe vesszük, hogy főhősünket mi motiválja kalandja során, akkor némileg érthető, hogy a készítők miért tolták el az arányokat a töménytelen akció javára, de a legnagyobb gond az, hogy emlékezetes pillanatok hiányában egy idő után monotonná válik mindig ugyanazt csinálni. A rövid játékidő azt is meggátolja, hogy mélyebb kapcsolatot létesítsünk Wellerrel, így pedig nehéz beleélni magunkat a mentőakcióba, ami lehetett volna sokkal grandiózusabb, heroisztikusabb.

 

A Severed minden gyengesége ellenére egy tisztességesen összerakott DLC lett, és bár komolyabban mellőzi a dramaturgiát, akcióközpontúsága miatt mégis sokatok kedvence lehet, mert az általa kínált másfél órás kikapcsolódás bőven megéri az érte kiadott pénzt.

 

Értékelés: 7/10

Legfrissebb bejegyzések

Dinghai: The Ocean Pillar – Demó betekintő

Lépj be egy gyönyörű akció-PRG világába, mely kínába kalauzol minket, és már a demó alapján…

2026-09-12

The Severed Gods – Korai Hozzáférés betekintő

A The Severed Gods akár lehetne az Octopath Traveler és a Slay the Spire szerelemgyereke…

2026-09-12

Dead Weight – betekintő

Szállj fel a saját hajódra és szállj szembe az ősi istenekkel ebben a gyönyörű taktikai…

2026-09-12

Monk Took Book – betekintő

A Monk Took Book egy érdekes csavart dob a kooperatív friendslop játékok világába: ad egy…

2026-09-09

World of Warships – 11. évfordulós ünnepség

A World of Warships születésnapja alkalmából új események és tartalmak érkeznek: új, alacsony szintű hadműveletek,…

2026-09-09

SPRAWL zero – betekintő

A Kwalee kiadó neve általában elég jó minőségi előjelző, nincs ez másképp a SPRAWL zero…

2026-09-09