A Nintendo Wii exkluzív The Conduit franchise a hamarosan piacra kerülő Nintendo 3DS platformján is tiszteletét teszi, jelentette be a sorozat mögött álló High Voltage Software.
Mobilizálódik a The Conduit franchise, az erre kiszemelt platform pedig a Nintendo hamarosan megjelenő 3DS kézi konzolja. A fejlesztési munkálatok meglehetősen korai stádiumukat élik, így vélhetően messze még a vége. A játék elkészítését ugyanaz a High Voltage Software végzi, akik a Nintendo Wii-s epizódokat is összepakolta, nem áll fenn tehát idegenkezűség. A csapat jelenleg a Conduit 2 utolsó simításait végzi, miután a cím megjelenését több ízben is elhalasztották már.
A játékról és a 3DS-re való fejlesztésről Eric Nofsinger beszélt néhány mondatban, aki azt is elárulta, hogy már vannak környezeti viszonyok, lehet lőni, fegyvereket váltani és láthatók az ellenfelek a játék futásakor, mindezt pedig 3D-ben alkalmazva. Azt még csak sejteni sem lehet, hogy mikorra készülhet el, sőt, még a disztribútor kiléte sem biztos, de ha fogadnunk kéne, akkor ismét a SEGA-ra tennénk a voksunkat. Eric állítása szerint erről folynak már tárgyalások is a két fél között.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...