A Sony ma nyilvánosságra hozta harmadik üzleti negyedévének statisztikáit, melyekből kiderül, hogy a PS3 világszinten kezdi beérni az X360 eladásait, illetve az, hogy a japán óriáscég leginkább a szoftvereladásokban jeleskedett.
A negyedéves összesítésből kiderül, hogy a PS3 jelenleg 47,9 millió eladott példánnyal büszkélkedhet világszerte, ami már csak kicsivel marad el a Microsoft konzoljának 50 milliós teljesítményétől. A cég hordozható konzolja, a PSP, 3,6 milliós eladást produkált, míg a PS2 eladásai stagnáltak.
Szoftvereladások terén a cég PS3 platformon majdnem megduplázta tavalyi teljesítményét, ugyanis, míg az elmúlt évben 29,3 millió játékot adtak el next-gen konzoljukra, addig most 57,6 millió eladott példányt jegyeznek. A PSP játékok eladásai másfél millióval nőttek, a korábbi adatokhoz képest, viszont a PS2-es értékesítések jelentősen visszaestek.
Végezetül a Sony Networked Products and Services nevű részlege, mely egyszerre bonyolítja a PS és VAIO üzletágát, a tavalyi 19,5 milliárd jenes összbevételhez képest idén 45,7 milliárd jent produkált.
A Wargaming útjára indította a World of Tanks: HEAT első szezonját, mely egy új ügynök…
Júliusban újra belevethetjük magunkat az Agymenők világába, folytatódik a Sárkányok háza, jön több felnőtteknek szóló…
A Witchspire egy fantasy crafting játék, melyben az Enshrouded és a Palworld legjobb mechanikái kombinálódnak…
A július a függetlenség napi ünnepségek sorozatát hozza el a játékosoknak a World of Warships:…