Kategóriák: Hírek

Doctor Who – MMO készül a sorozatból

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A világ legrégebben futó sci-fi sorozata úgy néz ki a játékpiacra is betör, ugyanis a BBC bejelentette, hogy MMO-t készít a Doctor Who-ból.

A Doctor Who egy 1963-ban indult zseniális sci-fi sorozat, mely óriási népszerűségnek örvend világszerte, főleg a 2005-ös újraindítása óta. A 2005-ös változat kis hazánkban is látható, idehaza a kissé idétlen Ki vagy Doki? címet kapta, de a magyar rajongók is az eredeti címet használják. A sorozat főhőse a Doktor, aki egy Time Lord, népének utolsó élő képviselője. A TARDIS nevű gépével utazik térben és időben, és civilizációkat, galaxisokat, vagy csak néhány embert ment meg. Mivel gyülőli a fegyvereket, így minden helyzetből hihetetlenül nagy tudásával és intellektusával vágja ki magát, és persze kedvenc eszközével, a szonikus csavarhúzóval.

 

A BBC nyilatkozata szerint a játékban a fejtörőkőn és az intelligencián lesz a hangsúly, tehát nem egy szokványos MMO-t várhatunk. Ennél többet nem árultak el, így a sorozatot ismerve kíváncsian várjuk, hogy hogyan is képzelnek el egy többszereplős játékot a Doctor Who univerzumában. Megjelenési dátum nem ismert, várjuk a további információkat. Addig is: Allons-y!

 

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03