Dragon Age 2 – Februárban jön a PC-s demó

13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Megjelenés előtti próbaverziót kap a március elején megjelenő Dragon Age II, ráadásul ezúttal úgy néz ki, a PC-s felhasználóknak jut csak ki a jóból.

A BioWare meglepő döntésre szánta el magát, a csapat ugyanis egyelőre csak PC-re jelentette be a február 23-ra datált Dragon Age II kipróbálható verziójának megjelenését, és egyelőre úgy tűnik, ez az exkluzivitás meg is marad a játék márciusi premierjéig – erre azért ne vegyetek mérget. A demót első körben, február 11-től a GameStop munkatársai próbálhatják majd ki, az Electronic Arts ugyanis úgy véli, ők a kulcsforrások a BioWare rajongókhoz és a GameStop vásárlókhoz. A próbaverzió tartalma egyelőre nem ismert.

 

A fejlesztőcsapat vezető dizájnere, Mike Laidlaw időközben azt is elárulta, hogy a Dragon Age II megjelenése után is számos DLC-vel igyekeznek majd fenntartani az érdeklődést, de a rajongók visszajelzése alapján nem feltétlenül olyan formában teszik majd ezt, mint az első Dragon Age-nél, vagy a Mass Effect 2-nél. A dizájner elmondása szerint a letölthető csomagok igyekeznek majd a főszereplő, Hawke történetét továbbszőni.

Legfrissebb bejegyzések

Sker Ritual játékteszt

Túlélő lövölde, mely a Call of Duty zombis módjából és a Killing Floor játékokból merít…

2024-05-06

Bellwright Korai Hozzáférés betekintő

Mosd tisztára a neved a Bellwright túlélő kalandjátékban!

2024-05-05

Befutott a Transformers Egy animációs film magyar nyelvű előzetese

Érdekes produkciónak érkezik ez a Transformers Egy, amely október 10-től lesz látható itthon. Az animációs…

2024-05-04

Tini Nindzsa Teknőcök a World of Tanks Blitzben

A harckocsizók összefoghatnak a mókamester hősökkel, hogy miután megettek egy finom pizzát, összecsapjanak a gonosz…

2024-05-03

HBO MAX – 2024. májusi ajánló

Az utolsó HBO MAX havi ajánlóba ezúttal a május 1–20. között megjelenő filmeket és sorozatokat…

2024-05-03