Kategóriák: Hírek

UbiSoft – 6,5 millió Brotherhood, sikeres negyedév

16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Remek ünnepi szezont zárt a francia kiadó, a mai pénzügyi jelentésből ugyanis kiderült, hogy a UbiSoft bevételei nőttek, játékai pedig remekül fogytak. Az Assassin’s Creed: Brotherhoodból eddig 6,5 millió példány talált gazdára.

A pénzügyi konferencián elhangzott adatok szerint az októbertől decemberig tartó időszak alatt 600 millió eurós bevételre tett szert a UbiSoft, ami az egy évvel ezelőtti eredményekhez képest 21 százalékos javulást jelent. Mindez azt jelenti, hogy húszmillió eurós nyereségre tett szert a francia kiadó. A sikerben nagy szerep jutott a tavaly novemberben konzolokra megjelent Assassin’s Creed: Brotherhoodnak, Ezio római kalandját ugyanis a premier óta több mint 6,5 millióan vásárolták meg. Szintén komoly eladásokkal büszkélkedhet a Just Dance és mellékágai, a franchise eddig 10 millió embert mozgatott meg, míg a különböző UbiSoftos Kinect címek összességében kétmillió példányban fogytak.

 

Legfrissebb bejegyzések

Qliphah in Providence’s Shadow – Játékteszt

Vannak történetek, amiket olvassatok és ne henyéljetek.

2026-11-04

Enshrouded – Megjelent az 1.0 frissítés, ezennel a játék kilépett korai hozzáférésből!

A Keen Games zseniális sandbox RPG-je végre kilépett Korai Hozzáférésből lezárva egy hosszú, sikeres utat.

2026-11-03

Evilbane – Négy fős kooperatív akció vár ránk 2027-ben

2027-ben érkezik egy új, kooperatív hack n' slash játék, ami első próbára ígéretes, azonban kicsit…

2026-11-03

Castlevania: Belmont’s Curse – játékteszt

A Castlevania sorozat legújabb része az Evil Empire fejlesztésében érkezett, és az ikonikus sorozat nem…

2026-11-03

Love: Fall in Death – Bemutató

Egy kocsmai fogadás hatalmas fordulatot vesz.

2026-10-31

BloomKeeper – betekintő

Lehelj új életet egy halott világba annak őrzőjeként, tereld Pouicjaid a jó irányba a Bloomkeeperben!

2026-10-30