Kategóriák: PC hírekWii hírek

World of Goo – Fél áron az iPad verzió

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A 2D Boy csapatának zseniális játéka már egy hónapja elérhető iPaden is és a csapat úgy döntött, e neves alkalomból elengedik a játék árának felét.

A 2D Boy 2008-ban jelenttette meg a World of Goo nevű logikai játékát, mely egyedi látványvilágával, humorával és persze nem utolsó sorban zseniálisan innovatív játékmenetével rövid időn belül hatalmas népszerűségre tett szert. Azóta a játék több platformra is ellátogatott, melyek közül a legutóbbi az iPad, amin jelenleg egy hónapja érhető el. A készítők pedig úgy döntöttek, azzal ünneplik a hónapfordulót, hogy egy korlátozott ideig  mindössze $4,99-ért kínálják alkotásukat. Tehát aki eddig még nem szerezte be az iPad verziót, az most potom áron juthat hozzá az utóbbi idők egyik legjobb puzzle-jéhez.

 

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24